Florida

Leharcolva 2 hét ámokfutós dekorálós lakástakarítás után, egész napos Hálaadás főzés és 6-6 órás vezetés New Orleansba plussz kis bulizgatás után...akkor uccu neki másnap Florida. Vasárnap leszállítottam a többséget a reptérre és hétfőn Tündivel neki indultunk.

A repjegy hamarabb volt meg, minthogy kitaláltuk volna, mit érdemes megnézni, úgyhogy Tampába repültünk, miközben azon a környéken végül semmit sem akartunk látni. Úgyhogy este rögtön kezdtük egy 3-4 órás vezetéssel, végül is már úgy hiányzott ;)

Sokáig nem jutottunk, éreztem, hogy ráz a kormány, még meg is jegyeztem, hogy a centrírozás nem a legjobb. Megálltunk egy gyors vacsira Sacramentóban és elinduláskor konkrétan majd szétesett a kocsi, le is álltunk és hívtuk az asszisztenciát. Volt ezen a helyen is reptér, végül bevállaltuk hogy, szép komótosan elvezetünk addig. Kaptunk is gyorsan egy csere kocsit, mondjuk hasonlóan elhasználtat, de ez már bírta a végéig. A szokásos Alamo helyett most valahogy a Dollár-nál kapott bérautót Tündi. 
Note to myself: Never Again!! Gyanús h más kölcsönzőktől vehetik meg a leharcolt flottát, mert én bérautót ilyen állapotban és ennyi mérfölddel még nem láttam :) És Chevy Spark aztán a későbbi Mazda 2 is egy igen mókás economy kategória :) 

Első éjjel Naples-ben aludtunk, sokat a városból nem láttunk, 2 dolog volt feltűnő, hogy nagyon sok az idős nyugdíjas és valószínű ebből eredően, a rossz vezető. Olyat kellett satufékeznünk kedves vezető társunk miatt, hogy kb repültünk ki a szélvédőn. Kényelmesen üldögéltek a kávézóban, olvasták a híreket, megosztották, megvitatták egymással a dolgokat. Miközben kint parkoltak a nem szerény autóik. Valami, amit nálunk soha nem fog megtapasztalni egy átlagnyugdíjas.

Naples-ből leautózunk Marcos Islandre, kis tengerparti séta, kagylógyűjtögetés. Gyönyörűséges kagylók. Olyan színek, amiket még nem láttam. A part fehér homokos, víz átlátszó, szóval elég kellemes hely;) Elég sok szakaszon persze itt is a szállodasor a háttér, amit én nem kedvelek, de voltak elhagyatottabb részek is.

Innen Everglades Nemzeti park nyugati bejáratához mentünk és befizettünk egy Mangrove hajó túrára. Nagyobb hajóval mentünk, szóval az airboat élmény kimaradt, másnap is nagy hajónk volt. Mégiscsak vissza kell mennem New Orleans-ba, hogy kipróbáljam. Sok-sok madár, egy-egy kibukkanó aligátor fej, rettentő sok szúnyogcsípés. De a Mangrove fák sűrűje tényleg jó, ugye én a fabuzi jól elnézelődtem. A Mangrove erdő különleges arcát az adja, hogy a fa gyökerei, a lélegző gyökerek látszanak és ettől olyan káoszos, sejtelmes lesz a gyakorlatilag vízben álló erdő. A víz pedig sötét körülötte, de nem azért mert koszos, hanem mert elvileg tanninos. A fa örökzöld, de mégis van néhány sárga levele, amik a vízből felszedett sót gyűjtik, és amikor beesnek a vízbe, akkor kerül elvileg tannin a vízbe. Mondjuk, amikor ennek próbáltam utána olvasni, akkor úgy tünt, hogy picit ez is mende-monda szerű. Nah mindegy, azért a tannin miatt örültem a sztorinak :D Tünde is talált magának kedvencet, egy madarat, azt amelyik mindig a széllel szembe fordulva ül:)

Még nagyon szezon előtt volt minden, ami néha jó volt, mert nem volt tömeg, de néha szívás, pl amikor éhes vagy és minden zárva, mint a hajótúra után is:) Úgyhogy a másfél óra autóút a következő szállásunkig, Florida Cityig azzal telt, hogy elfogadható éttermet találjak, hogy rögtön odavezethessünk, kopogó szemmel:) 

Florida City eléggé lepukkantka hely benyomását keltette, volt már vurstli, ahol vendég még egy szál se, volt viszont Outlet, úgyhogy Tündi tovább vadászhatott :), esténként ugye hamar sötétedik, szóval nézelődni nem nagyon lehet úgysem. A város sztem egy olcsó opció Miami közelében a Florida Keys bejáratánál, más nem nagyon derült ki róla. Az útszéli motelünket viszont egy állandó biztonsági őr vigyázta...lehet nem volt baj:)

Harmadnap az Everglades keleti oldalán is elmentünk egy hajótúrára, itt már kifejezetten sok aligátort láttunk, újabb madár fajtákat és vízi tehenet is. Nagyon sok, durván elszaporodott kígyóról is sztorizott a kapitány, de azt hál isten nem láttunk. Később elmentünk egy kis sétára a parkban, ott viszont közvetlen közelben heverésztek az aligátorok és a jobbnál jobb fej madarak. Teknősöket is láttunk, sőt egyet sikerült kiszúrni vezetés közben, és nem összelapítani, miközben épp rácammogott az útra. Elég morci volt így is, hogy nem tudott továbbhaladni miattunk. 

4-dik napra Florida Keys és Key West volt a program. Már jó előre kinéztem egy tengerparti homokban asztalos éttermet, hogy az igazi Key Lime Pie-t kipróbáljuk. Az étterem tényleg nagyon jól nézett ki, sajna az eső elkezdett esni, szóval fedett helyről néztük. A pie is jó volt, bár az én ízlésemnek túl édes. Viszont itt találkoztunk először a Florida Keys pincér típussal:) Az abszolút negédes, supersweet, mégegyszer-hozzámszól-megcsapom típussal. A kevesebb néha több mondást biztos, hogy nem hallották még. Itt élek már egy ideje, tehát hozzászoktam, hogy mindenki ezerrel kedves a borravaló miatt, de ez az én barométeremet is kiverte. Tündiét meg főleg :) Hehe. 

Innen sajnos szakadó esőben vezettünk egy darabig, szóval a látvány nem volt túl jó, pedig tényleg gyönyörű lehet itt:) Úgyhogy következőnek egy kávézóba ültünk be, hogy valami történjen:) Aztán szakadó esőben vezettünk tovább Key Westre.

Hál isten estére elállt az eső és be tudtunk menni a városba egy vacsira és sétára. A vacsival megint nem volt szerencsém, főtt kagyló helyett nyerset kaptam, aztán szájhúzást a pincérnőtől, persze ő is a megütöm-hi sweetie kategória, és amit még soha nem éltem meg, kinyitotta a számla könyvecskét és az orrom előtt nézte meg, hogy mennyi borravalót adtam (nem sokat, érthető módon, a kaja miatt) és nagy duzzogva, hogy mi csak 7$-t adsz? Akkor kellett volna lenulláznom. Grrr!! Úgyhogy most kivételesen élvezkedtem a Tripadvisoron és adtam a review-kat sorra a helyekről, ahol jártunk:)) Hehe. 
A város amúgy sokkal jobban bejött mint New Orleans. Szintén sétálós, az épületek nem annyira szépek és karakteresek, de sokkal több helyen szól az élő zene, kb egész nap; másnap már napközben is tapasztaltuk. Nekem nagyon bejött a hangulata, és úgy tűnt, hogy az átlagéletkor is jóval magasabb. 

Éjszaka olyan égi háború volt,amilyet én még nem hallottam, ott feküdtünk 3-kor az ágyban és hallgattuk, ahogy leszakad az ég. Tündi szerint már otthon is ilyenek a nyarak, csak én pont lemaradtam róla. 
A másnap így borultan, esősen indult, úgyhogy a Hemingway múzeumba vettünk az irányt. Nekem bejött, jókat sztorizott a guide is, sokat koncentrálva Hemingway és sztem a saját ivási szokásaira. Ilyenkor mindig úgy elhatározom, hogy majd jól elolvasom minden könyvét, mert bejön a faszi karaktere, de aztán persze úgy járok ezzel is mint a többi olvasatlan könyvvel a polcomon. 

Múzeum után elkapott minket egy jó nagy zuhéj, bemenekültünk egy cuki szuveníres boltba. Egy édes idős házaspár vezeti, akik Massachusetts-ből költöztek le, hogy ne kelljen többet havat lapátolni. A bolt nagy része kézműves apróságok, amiket vagy ők csináltak, vagy pl a nyugdíjas postamester. Utóbbinak nem tudtam ellenállni, a lehető legédesebb karácsonyfa díszek kagylókból, vettem is egy csomót, mondjuk zömmel h ajándékba adhassam. Gyönyörűek! És persze töredékét kérték el érte a szokásos giccs karácsonyfa díszekhez képest. Úgyhogy jó, hogy esett az eső:) Ami aztán szépen el is múlt és kellemes idő lett, úgyhogy ott is ragadtunk és sétáltunk össze-vissza. A temetőbe is kimentünk, mert elvileg tök vicces feliratok vannak (I told you I was sick; He loved bacon..oh and his wife and kids too; If you're reading this you desperately need a hobby), de nem találtunk pontos térképet hozzá, így nem találtuk meg őket. Viszont volt egy pár, akiket épp esküvői fotóztak. Hmm, ez azért kicsit már morbid nekem. 

Miami felé az autózást sötétben tettük meg, úgyhogy a szigetekből már megint semmit se láttunk:) És egy balesetet is kifogtunk, ami a 2*1 sávos szigeten blokkolta teljesen a mozgást, úgyhogy jó későn értünk Miami Beachre:) Parti huligánok:) Péntek éjjel érkezni holt fáradtan, 4-5 óra vezetés után! Priceless:) Azért rákényszerítettük magunkat, és sétáltunk legalább egy kicsit, megnéztünk egy-két art deco épületet, ami nagyon bejött és betoltunk egy koktélt. A szállás nagyon jó helyen volt, mondjuk rettentő pici volt, és kaptunk egy mini ágyat közösnek, kicsit kontrasztos volt az előző esti Mariott-hoz képest, ahol egy lakosztályt kaptunk külön nappalival, 2 fürdővel, kb 8 ember elfért volna és nem szorongva:) Itt meg 2, de szorongva:)

Másnap reggel kisétáltunk a ház mögött a tengerpartra, picit borult, fülledt reggel volt, kb 98%-os páratartalommal:) 

Próbáltam keresni egy normális kávézót normális kávéval, mert az amikor mar 5-dik napja a Starbucks-ba kell járni, mert ott van egyedül ihatóbb kávé, sok mindent elmond arról, hogy eddigre már milyen nyűgösek voltunk mindketten:) Erre találtam egy szuperpici, igazi olasz kávézót, ahol kb mindenki olasz volt rajtunk kívül, úgyhogy élvezkedtünk végre:) Nézegettük az Art deco házakat megint, némelyik gyönyörűen felújítva, tök érdekes hangulata van az egész városrésznek. Esőben hagytuk el a várost, ami persze szépen kezdett elmúlni, ahogy haladtunk az állam másik oldalára a reptér fele. Úgy tűnik a nyugati oldal nem annyira esős, ha valaki errefelé járna:) 

Summa szummarum, nekem nem volt akkora flash élmény Florida. És itt most ne verjetek meg, vagy szidjátok anyut:) Mindenhol volt valami, ami jópofa, de nem volt olyan érzésem, hogy ide mindenképp vissza kell jönnöm. Mint mondjuk Kaliforniába bármikor, vagy Alaszkába, vagy New Yorkba vagy vagy vagy...:) Key Westet el tudom képzelni egy parti hétvégére, és azért még Disneyland is szúrja az oldalamat, szóval meglássuk:)

Kalifornia #2

Megint meg kell állapítsam, itt aztán minden van, ami kellhet ;) Teljesen élhető, sétálható, tömegközlekedő nagyváros, San Francisco. Borvidék. Hegyek, völgyek, a szárazság miatt folyók nem igazán. És a tenger, ami mellett kacskaringózhat az ember az 1-es úton. Csillagos 5-ös, leülhet!:)

Viki barátném, aki ugye Litta húga (így asszem jobban tudjátok) költözött ide családjával, mert férjét Kristófot áthelyezte a Yahoo szilikon völgybe, Sunnyvalle városkába. Egy pofás kis házban laknak a 2 manóval, Pattival és Stefivel, akik nagyon helyes tündérbogarak. Patti kifejezetten az az elrabolom-most-azonnal angyalka, nagy barinők lettünk, sok sok puszi, csiki, ölelés.

Sunnyvalle egy csendes kisvároska, egyike a Szilikon-völgy városainak, szombat délelőtt organic, non-GMO farmers market. Ez most itt a trend. Minden bio, nem génkezelt, de persze tökéletes formájú, hibátlan, cserébe sokszor íztelen és k drága. Node az ember lánya veszi, mert hátha mégis jobb, mint a másik, teljesen ugyanígy kinéző, ugyanúgy íztelen, de negyedannyiba kerülő társai;) 

A piacon egy dolog nagyon szembetűnő, az a sok indiai. Szilikon völgy, IT, nyilván :) Lehet kicsit ki vagyok erre hegyezve, most hogy egy indiaival randizom. Az meg hogy Litta pont olyan Nők Lapját hozott, aminek a címlapján a leghíresebb indiai színésznő van, belül pedig egy csomó cikk Indiáról. Jelek, jelek, jelek. Vagy nem:))

Reggel még masszív köd fogadott a reptéren, és egész hűvi idő, de délre már sültünk meg, és ment le az egész banda a tengerpartra, Santa Cruz-ra. Ez az abszolút kihagyható, vurslis, zsufis, kommersz partszakasz, de tény h nagyon közel van:)

Másnap, vasárnap pedig elindult mindenki Napa völgy irányába. 

Amikor a fő útról lekanyarodtunk és egy fákkal körülölelt úton találtuk magunkat, amiket sárgálló, pirosló, őszülő szőlőtőkék öveztek...hát rögtön úgy éreztem haza értem és eláraszt a nyugalom. Én se értem, de lenyugtat. Úgy értem pia nélkül is :P

Az első kóstolás egy gyönyörű birtokon a Silverado Trail mellett, ez ami Napa városából indul és szőlőbirtokok övezik. Picit Szépasszony völgye, a legtöbb kommersz, de néha akad egy-egy jó is. Az igazán jók elbújnak:) Az első hely, Chimney Rock, rendben van, de teljesen túlárazott. Második hely pocsék, már a nevére sem emlékszem. Viki nagyobbik kislányának tanítónénije, Ms Hernandez ajánlotta mint családbarát helyet. Már a parkolóból jobb lett volna ha visszafordulunk. Ilyen helyet még az életben...! Hatalmas parkoló, ahova hozzák a buszos kiránduló népet, a kerti kaja az még ok is, de a belső bemutató terem egy hodály, ahol a hülye turista minden borhoz kapcsolódó mütyürt és kaját vehet. Már eleve sokkhatás alatt hömpölyögtünk a tömeggel, de miután megkóstoltuk és köptük ki a pinceízű bort, rohantunk ki a levegőre rögtön. Ó Te Jó Ég! Miért kell ez nekik?! Érthetetlen! Idejön a nyugodt, gyönyörű, zömmel minőségi borvidékre, és erre bejönnek egy ilyen borzadvány helyre. 

Harmadik hely egy inkább pezsgős hely volt, Domaine Carneros, nagyon kellemes terasszal és kilátással. Patti tündérkirálylány művészi kompozíciót rakott össze kavicsokból, levelekből és ágakból:) Próbálták elfoglalni magukat a lányok, amíg a nagyok alkoholizáltak. Azért ez a rész nem kifejezetten gyerekbarát:) 
Negyedik helynek pedig elmentünk a Buena Vistaba, ahol klubtagságom révén ingyen kóstolás volt, és nem csalódtunk most sem. Azóta mondjuk a klubtagságot muszáj volt törölnöm, mert a kiszállításuk az köpedelem, a 3-dik negyedévest ki sem hozták, merthogy meleg van, de azt legalább fel tudtuk most szedni és Littáék is haza tudtak vinni belőle egy üveggel a borvacsira, illetve Vikiéknek is maradt belőle. De a 4-dik negyedévest egyszerűen nem bírták leszállítani, mert nem talált meg a kiszállító, és a végén addig kavartak, hogy elvitték a régi címemre Virginiába. Ez volt az a pont, amikor mondtam, hogy ok, akkor ne is fáradjanak. Viszont meg is értettem, hogy az utóbbi 2 kiszállításnál miért kaptam buggyant borokat. Magamat hibáztattam, azt hittem rosszul tároltam. Kár értük, mert a borok tényleg jók. 
Ez a borászat magyar vonatkozású amúgy, ugyanis a kaliforniai borászatot egy magyar teremtette meg. Nyilván! :) Gróf Haraszty Ágoston, kalandőr :) Volt Ő minden, még San Diego seriffje is, és neki köszönhető a szőlőtőkék Európából behozatala, a borászkodás megteremtése. A borászat most egy francia csóka kezében van, aki próbál visszanyúlni a hagyományokhoz, és tolja a Haraszti örökséget, van magyar zászló kirakva, van Harasztynak beöltözött guide és a borok nevei Haraszti családtagjait tükrözik, úgyhogy a nagyon menő Béla, Géza, Attila stb nevekre hallgatnak a borok. Mellesleg a Béla bor az egyik legjobb Pinot!

Kellemes időt töltöttünk itt, a gyerkőcök persze egy idő után unták, Litta talált ki egy mesét, amit tátott szájjal hallgattak, nagyon édesek voltak. Ezután a borászat után Vikiék mentek haza a lányokkal, mi 3-an maradtunk Sonomában. Egy nagyon jó airbnb helyet sikerült kifognunk, ízlésesen berendezett, 2 hálószobás, teraszos lakást. 

Sonoma nagyon kellemes városka, csendes, nyugodt, sétálós, reggelire irtó finom sajtos rúd a francia pékségből. Persze maga a borvidék erős francia koppintás, a borok fajtáiban is a francia hatás látszódik, és mindkét este franciás étterembe mentünk. 
A másodikat vártam nagyon! Oda asztalfoglalás stb. Előző Kalifornia trip alatt nem jutottam el, mert a többieket magasról nem érdekelte a gourmankodás, úgyhogy most itt volt az idő :) Thomas Keller étterem, igen híres chef, van neki 7 csillagja összesen 3 étteremre leosztva. Itt Napa völgyben a French Laundry a híres, 3 csillagos, de ide már nem volt hely, illetve van neki ez a Bouchon lánc, étterem és kávézók pár helyen Amerikában. Szóval a Bouchon-ba mentünk a második Sonoma estén, és mély csalódás volt. Egyszerűen nem volt benne semmi átütő élmény. Az előételem volt jó (libamáj, még jóhogy!) meg a borok. A főétel futottak még kategória, desszert meg egy sima madártej :) Litta a levesét visszaküldte, volt valami furcsa íze. Zsolt tisztességgel megette, de éjjelre megbánta;) 

Amúgy a Napa szó elég félrevezető, mert ugye a völgy az, ami híres, de van Napa város is, aminél viszont Sonoma sokkal cukibb. A fine dining helyek pedig Yountville városkában vannak. 

A második boros napunkon egy kisebb kézműves borász feldolgozó üzemébe mentünk. Zsolt munkatársai ajánlották, akik odáig vannak a boraikért. Az üzem a szőlős közepén volt, kellemes kis autókázás után jutottunk oda. Eldumáltunk a csávóval, a borok zöme rendben is volt. Ami tetszett, hogy kicsit amolyan szövetkezeti formában tolják ezen a helyszínen pár borásszattal, azaz közösek az eszközök, és a boraikat is egy közös bemutató teremben lehet megtalálni a közelben. El is mentünk oda, de végül az udvarban egy másik borászat lett szimpatikus, ahova betértünk kóstolni, úgyhogy azóta van egy új bortagságom. Kokomo winery, kézműves, csak itt lehet inni, vagy egy-két jobbféle étteremben. Mindannyiunknak bejött nagyon. Bezzeg valahogy nekik sikerült leszállítani a borokat azóta;) 

Aztán teljesen véletlenszerűen autókáztunk hegynek völgynek és a Russian River borvidéken keresgéltünk. Gyönyörű környék! Végül az út mentén a magasban kiszúrtunk egy borászatot, ahonnan úgy gondoltuk szép lesz a kilátás :) Még jó hogy 2 bortanonc is volt, olyan mint amikor a címke miatt veszem meg a bort :) Nyilván azért csekkoltunk egy ratinget is, mielőtt betértünk:) A kilátás tényleg pazar volt, a borok is rendben voltak, csak Chardonnay és Pinot. Viszont a kóstoltató fiú fölöttébb érdekes volt, minimum be volt szívva és beszélt csomó ökörséget, bizonyos pontig szórakoztató volt, egy idő után inkább fárasztó. Érdekes, de élmény:)

Harmadnap már nem akartunk nagyon borozni, hogy tudjak hosszan vezetni, úgyhogy a híres neves gyönyörűséges 1-es út felé vettük az irányt. Nagyon szembetűnő a szárazság, ahogy haladtunk át a vidéken, teljesen holdbélivé válik a táj a kiégett pusztaságok miatt. Egy-két helyen öntöznek, ott egy csíkban szép zöld, de így csak még nagyobb a kontraszt. Sok helyen haladtunk el cédrusligetek mellett. Imádom, már ahogy kiszáll az ember az autóból és megcsap a cédrus illata. Jaj, nagyon jó! Az új kedvenc fám!!!

Az 1-es út pedig ismét gyönyörű volt, kicsit magasabban lyukadtunk ki, mint ameddig a múltkor eljutottunk a többiekkel, de nagyjából ugyanazt az utat jártuk be. Egy kellemes öböl parti étteremben ettünk-ittunk egy nagyon jót. Az oyster-ről híres, de azt én továbbra is kihagyom, meghagytam a többieknek az élményt. Lassan lecsordogáltunk San Francisco irányába, az út igencsak kacskaringós , szóval gyorsulni se nagyon lehet és eléggé kellett koncentrálnom. Kifejezetten nem értem most már, hogy Stefán miért vezetett végig az úton, amikor letoltuk Kaliforniát, nem normális dolog.

Egy megállót beiktattunk Golden Gate fotózkodásra, aztán a dugóban leszállítottam Littáékat, megpuszilgattam utoljára az angyal lányokat, és reptér.

(Spoiler alert: már nem randizom az indiaival...hehe :) )

Houston - Első benyomások

Lejöttünk lakáskeresőbe, ahogy számítani lehetett döntést hoznom most sem sikerült hamar. Claudia velem szemben első nap alá is írt egy bérleti szerződést.

Nekem ugye a cég biztosít egy teljesen haszontalan relocation ügynököt, aki pedig kiközvetített egy teljesen haszontalan ingatlanügynököt. Utóbbi szerintem életében először járt a környéken, de a lakásokba amikbe vitt, azokban tuti.

Ugyanolyan tudatlanul ülte végig az összes tájékoztatót mint én. Nah mondom király, kolonc a nyakamon, de persze a sápot majd leszedi. 

Úgyhogy olyan 4 lakás után ő úgy döntött, akkor végzett is. Ezek után, mint sokszor az életben, neki indultam egyedül:)

És természetesen az összes, ami jelenleg  is a listámon van, mind olyan, amit egyedül találtam. De persze a szerződést át akarja nézni...ami annyit jelent, hogy próbál pénzt legombolni a házról, miközben nem is járt ott, de gondolom a cégtől is, miközben nem segített. Legjobb meló. 

Jelenleg vasárnap este, ülök visszafelé a gépen, és még mindig nemtom mi legyen:)) Holnap reggelig meg kell álmodjam. Azt csak mellesleg említem meg hogy a gép 2 órás késéssel indult el :)

Első benyomások. 

1. Zöld. Ez már akkor feltűnik, amikor a repülő landol, mindenhol zöld, fák stb. The Woodlands, ahol a cég van és valószínű lakni fogok, szintén fás, nyugis, madárcsicsergős. Már csak a nevéből eredően is. 

2. Jó idő! Nagyon szép időnk volt végig. Node ami késik, nem múlik:) Csak mielőtt jöttünk hatalmas esők voltak jégviharral. És ugyan 30 fok és napsütés valóban jó idő, de nem április végén:)))

3. Bicajutak. Mindenféle, körbe körbe a Woodlands-en. Baba! De lásd előbbi megjegyzés:) gondolom olyan októberig elő se kerül majd a bicaj. 

4. Nincs garázs. A legtöbb lakás komplexumban, kivéve ha zsír új, nincs fedett garázs. Ok, hogy hó nem esik, de nyáron beszállni az 50 fokos, fekete üléses autóba. Hurrá! Lehet a végén vennem kell olyan üléshuzatot, mint amit a 80-as években az autókba tettek:) 

5. Túl sok Exxonos! Mindenhol! Jaj! Állandóan beléjük botlunk, és bármelyik komplexumba megyünk, még örömmel reklámozzák is, hogy mennyi Exxonos lakik már itt. Grrrr! És nem érti miért nem vagy boldog ettől. Egyről tudtam gondoskodni, hogy legalább a jelenlegi főnökömmel nem egy házban fogunk lakni. Konkrétan mondtam neki, hogy azt nem szeretném, és ő pedig volt olyan jófej, hogy meg is válaszolta az SMS-em, így tudtam, hogy hova költözik. 

6. Brutál! Egyrészt mindenhol fejlesztések, építkezések, új irodák, új éttermek. Külön információs központ csak arra, hogy elmutogassák mi minden van, hol, merre, mindezt akar egy hatalmas interaktív maketten, ahol kis fények jelzik tematikusan a dolgokat gombnyomásra. Kapsz ajicsomagot, térképpel, listákkal mindenről, ropogtatni valóval, kézfertőtlenítővel, mérőszalagos vízmértékkel és egy vászon kerek valamivel, relatíve kemény karimával, ami össze van hajtogatva és ha kiveszed a tartójából kipattan, hogy jól megijedj. Nem jöttem rá azóta se, hogy mi ez. Clau szerint freezbie. 

És persze Exxon is brutál! Elmentünk egyik nap az irodába, kaptunk körbevezetést. Hát enyhén szólva sokkot kaptam. Csili vili, high tech, kurva nagy, nagyon sokan leszünk, túl nyitott, nem lehet elbújni. Az edzőterem mondjuk 3-szor Újpesti Oxygen, saját kosárpályával. De mondjuk uszodát nem sikerült bele tenniük. És például egy emeletre 3 férfi piszoárt sikerült tenniük, állítólag már most sorban állás van, pedig még üres az emelet 80%-a:)) Hímsoviniszta cégem elfelejtett számolni, hogy a mi részlegünk enyhén szólva pasikkal van tele:) 

7. Masszív forgalom. Egyelőre keveset tapasztaltunk, a 2*6 sávos utakon és a tömérdek autón kívül. Jaj! Dugókat megúsztuk, mert sosem csúcsidőben mentünk, illetve forgalommal ellentétesen haladtunk. De azért inkább úgy döntöttem, hogy nem lakom a belvárosban és küzdök a forgalommal nap mint nap, mégiscsak vagy 40 km, az azért sok kockázatot rejt. Kollegina autóját a 2 év alatt 2szer törték össze. Egyszer totálkárosra, valaki oldalról belehajtott a vezető ülésbe. Azt mondja, az az újraértelmezed az életed momentum volt, főleg amikor a kinyílt légzsák égett szaga miatt azt hitte, hogy bent ég a kocsiban, mert kiszállni nem tudott. Amúgy nem csak hatalmas Pick-up-ok vannak, de kicsi piros nagyon mini manó lesz itt. 

8. Próbálkoznak. Nagyon:) Ahogy látszik a fentebbiekből is, hatalmas volumenű építkezések, beleértve hamis városközpontok kialakítását, kis tavacska, kis szökőkutacska, Starbucks a sarkon, étterem a szomszédban, biobolt és egy kis lakberendezési is. A legrégebbi lakó meg 4 hetes:) És próbálkoznak a programokkal is, eleve Woodlandsben egy hatalmas szabadtéri koncert helyszín van. Péntek este mentünk is Elton John koncertre. Bocs. És állítólag Houston is tele van programmal, színházzal, múzeummal. Úton útfélen cikkekbe botlok, hogy milyen fasza hely és milyen jó éttermek vannak. No majd nyilván kiderül;)

Argentina - Már megint repülök

#1Kaland
Már úgyis régen volt kalandom repcsivel, kellett egy kis izgalom az elejére.

Most volt először amúgy, hogy biztosítást kötöttem az útra. Nehezen eldönthető, hogy ilyenkor kb önbeteljesítő jóslatként el is kezdenek a rossz dolgok történni. Kézipoggyászba is 1 heti cuccot bepakoltam:) 

Este 6-kor indult volna a gépem, New York JFK-re majd onnan tovább Buenos Aires.

Erre csörög a telefonom fél 1-kor, hogy járat törölve, majd holnap este megyek Miamiba és onnan BA, mindezt egy gépi hang.

Hát elkezdtem remegni:) Két okból sem volt ez jó. Egyrészt ez azt jelentette volna, hogy egy nappal később érkezem, miközben nekünk már repjegyünk volt Mendozába aznap reggelre, és azt átfoglalni, stb, szegény Lucia ritka szabadságát is elrontani.

Másrészt másnapra masszív havazás beígérve, már meg is hirdették, hogy az iroda is le lesz zárva. Nah mondom no way, hogy nem fogják megint törölni a járatot. 

Innen kellett megoldani. 1 óra múlva vették fel a telefont, közben már láttam, hogy van egy járat 4-kor, ugyan másik reptérre NY-ban, de lesz majdnem 5 órám átérni. Jó ég érti miért foglalják át az egész utat, amikor csak az egyik szegmenst kéne! Creative thinking!

Szóval meggyőztem a nénit, hogy tegyen vissza az este 10-es NY-i járatra, tekintve hogy még kocsival is felérnék...Dáviddal közben már logisztikáztuk, hogy hogy is legyen, ha autóval kell felszáguldanom, és már örült is, hogy végre utazom és jönnek a szórakoztató sztorik:) 

Volt hely a 4 órási gépen, szóval spuri. Mondtam a kollégámnak, hogy kivettem fél napot, 13:55-kor kocsi, rekord 12 perc alatt hazaértem, wc-re rohanás - hülye falusi izgulós:), zuhany, bőrönd, taxi. 3-ra a reptéren. Sima liba. Aztán a gép 4 helyett 5kor indult.  De 7-re már a NY-i forgalommal együtt is a JFK-n voltam, aztán kellett vagy fél óra, hogy megtaláljanak a rendszerben és újra visszategyenek a gépre. Ezek után nyilván betoltam egy vodka szódát, nah meg mondjuk ettem is, aznap először:) 

Az argentin gép már időben volt, a hó sem ért még NY-ba, és mire felszálltunk már ismerkedtem is:) Egy venezuelai sráccal, aki BA-ben él és a szüleit látogatta Texasban, micsoda egybeesések:)

#2 Kaland

Eddig 3-ból 3 járat törlés. 

Ugye először DC-NY, megoldva. 

Aztán a BA-ből Mendozába tartó járat, de mire felébredtem, Lucia intézkedett és átraktak minket egy másik járatra, ami ugyan San Juan-ba ment, de ott maradtunk a gépben, beszálltak a BA-be tartó utasok, minket meg kitettek Mendozában, és a többiek mentek vissza BA-be...jaja, mindenki pislogott, főleg én, hogy ezek után még a bőröndöm is megvolt:). Úgyhogy ez plussz 1 repülés, Dávidot megkérdeztem, ez annak számít az Ő rendszerében. Idén is csúnyán megverem!:)

Aztán már jó előre kaptuk az emailt, hogy a visszafele járatunk is törölve, és majd kb éjjel van egy gép. Lucia itt is kibumlizott egy korábbi gépet.

De ezek bakfitty az Iguacu-hoz repülő napomhoz képest.

Kezdődött azzal, h kurva korán kiértem. Lu teljesen rá van parázna a forgalomra és a zsebtolvajokra, egész rám hozza a frászt. Úgyhogy mintha anyám lett volna, jó előre elküld, hogy aztán órákig malmozzak. 8-ra a reptéren voltam, miközben a gép 11:15-kor indult. Volna.

Merthogy a légitársaságom mai napot választotta a sztrájkra. Tele volt a reptér kamerával, TV-sekkel, sztem elég sok adásban ott sétálgattam a háttérben. 

Jó magyar szokás szerint előre sétáltam a sorban és adtam a szőkét, bazi nagy volt a sor és hát izééé... nem volt kedvem végigvárni. Azt mondták este 7:40-kor feltesznek egy másik légitársaság gépére, és felírták a nevem tollal egy darab papírra. Voltak kétségeim. Adtak fuvart, úgyhogy bementem a városba, addig is várost nézzek. Az irodában ott hagytam a cuccot, és végig sétáltam az iroda melletti kikötő, móló szerű sétányt. Tetszettek az egykori raktárak, rakodókból kialakított éttermek, sőt még egy teljes egyetem is. Aztán mentem ki a reptérre, hogy újra induljon a buli. Későbbi műsör megértése végett, itt szúrom be, hogy bazira le voltam már izzadva az egész napos városnézéstől, egész kis koszos voltam és a pólómon is éktelenkedett egy nagyobb tintafolt.

Természetesen semmilyen gépen nem szerepeltem és senki nem tudott semmit, még a papírról is most hallottak először. A másik légitársaság segítőkészebb volt, de nem szerepeltem náluk sem. Végül találtam egy jófej nőcit, aki igazából a reptérnek dolgozott, pár elmorzsolt könnycsepp és egy-két határozottabb mondat után fent voltam a másik légitársaság várakozó listáján. 

Azért nevetséges, ahogy az elkényeztetett szőke élet-halál kérdésnek adja elő a vízeséshez való eljutást, miközben az itteniek meg el se jutnak sokszor. Viszont a kézipoggyásznak szánt táskát elvették tőlem, és idő hiányában reagálni se volt időm. Ja-ja, lehet sejteni a végét:)

Én a gépen voltam, a táska nem.

Úgyhogy nem voltam boldog, és az egésznapi "stressz" kezelés vége hüppögés lett, igyekeztem megtenni mindent, hogy kellőképpen rosszul érezzék magukat:))

Mire az adataim felvették, az egész reptér kiürült, az utolsó géppel érkeztünk, szóval még egy taxi se volt. Leültem egy bőröndtaligára, és sírdogáltam tovább:) Aztán egy pasi a légitársaságtól kijött hozzám, hogy végez és elvisz. Nah gondoltam pont ettől óvnak jóanyáink, idegen bácsi, idegen autójába:) Nyilván beszálltam, sok alternatívám nem maradt:) Dübörgő latin zene fogadott, pont jól jött az idegeimnek:) de aztán gyorsan keresett is másik zenét, és betette Bruno Mars: You're beautiful the way you are:))) Kérdezte tetszik-e:)))) ekkor már egy kicsit röhögtem belül:) de nem nagyon, mert még mindig nagyon sajnáltam magam:)

Megbeszéltük az élet nagy dolgait, és még városnézést is tartott nekem éjjel. Szóval nagyon kedves volt, de semmi jóval nem biztatott, azt mondta nehezen szoktak meglenni a csomagok. A végén adott egy puszit, mert itt mindenki ad mindenkinek, a totális vadidegennek is. A kollégáknak is, napközben jövés menés közben, kis ölelés és egy puszi az arc jobbjára. 
Anno az argentin főnököm teljes kész volt, hogy nálunk nincs puszizkodás, én még karót is nyeltem, amikor megpróbálta:) Most is azzal kezdte, amikor meglátogattam az irodában, hogy most adhat-e, megnyugtattam, hogy már hozzászoktam, jöhet:))

Szóval a város nézés után végre szállás, ami ok, hogy hostel, de valahogy naivan nem ennyire alapra számítottam, persze szuperkedves emberek. Holland szobatársaim rögtön ki is segítettek amivel tudtak, hogy kevésbé legyek szagos:) Mindeközben Dávidot folyamatosan updateltem, hogy szétröhögje magát rajtam, aztán persze szép lassan én is abbahagytam az önsajnálatot és kezdtem röhögni az egészen. 

És meglepő módon ezzel véget is ért a repülőkaland. Visszafele sima út, le Ushuaia-ba sima. Ok onnan vissza 2-szer is egyre későbbre tették a járatot. Aztán USA-ba, kétszeri átszállás mellett is minden csatlakozás elérve, minden csomag a a helyén. Nyilván! Amikor már kit érdekel! :)

Mendoza - Borpincék #2 és egy kis helyi politika

#10 Salentein: Utolsó nap egyetlen borászata és egyben az utolsó borászat, amit meglátogattunk Mendozában. Ez az egyik legmesszebb eső borvidék Mendozától. Az 1:15 perces utat sikerült is 2 óra alatt megtenni. 
Nem valami kafák az utak, illetve tele vannak felújítással. Mert majd októberben választás lesz, és már most kampányolnak, de nagyon durván. Minden tele választási plakáttal és az összes rendezvényen kampányolnak. Szórják a pénzt, és olyan felújításokat csinálnak, amik évek óta esedékesek és látványosak. Hmmm, hol is hallottam ilyet?!?!;) 

Az emberek jellemzően politizálnak, mennek a tüntetések is, és nyilván mindenki rühelli a jelenlegi elnök asszonyt, és az ügyész rejtélyes öngyilkossága (1 nappal azelőtt hogy találta volna elnök asszony dolgait a bíróságon) erősen kicsapta a biztosítékot. 
Van valami néhai politikus, aki nem volt jófej, és balszerencsét hoz, úgyhogy ha kimondják a nevét, akkor a nők megfogják a saját mellüket balszerencse ellen. Nem tudom a pasik mit fogdoshatnak:) 
Hatalmas az infláció és irreálisak az árak. Pl egy lakást venni annyi, mint Miamiban, sőt albiba költözni is majdnem lehetetlen, Lucia is az anyujával lakik. 
Az autók elérthetetlen áron szintén, épp ezért a tök pici autók rohangálnak mindenfelé, Ford K, WV Gol, Renault Clio, Fiat Uno, és bazi régi autók. A kubaiakra jellemző kreativitással máshol halálra ítélt autókat tartanak mágiával életben. 
Inflációra érzékletes példa, hogy találtam egy étterem leírást 2011-ből, ahol azt ecseteli a blogger, hogy a helyen 40 pesoból meg lehet ebédelni, Luciát jegelni kellett úgy röhögött, most ez inkább 250-300 peso lenne. 

És ha már a pénznél tartunk, teljes káosz. Van a rendes váltási árfolyam, az olyan 6-8 peso/dollár. És van a "blue market" váltás, ami olyan 12-14. Igazából azért hívják kéknek, hogy ne fekete piac néven fusson:) Nem mindenki vehet hivatalosan dollárt, tehát aki vehet, azok megveszik hivatalos árfolyamon 8-ért, eladja a kék piacon 11-ért, és akinek nagyon kell megveszi 13-ért. 
Úgyhogy én egy idő után elvesztettem a fonalat, főleg, hogy Lucia váltja a pénzt és fizet mindent, hogy jobban járjak anyagilag, mindenen nyerek 30-40%-ot. Aztán majd odaadom neki dollárban az amcsi számlájára.

Szóval tudom, hogy szar a helyzet otthon, de amikor ezt a káoszt nézem és azt hogy a számunkra alapabb, de legalábbis jóval elérhetőbb dolgok, mint albérlet, kocsi, lakás, itt vágyálmok egy hasonló beosztású ember számára, akkor hálát adok a jódolgomért.

Nah és akkor ejtsünk szót Salenteinról is. Ide azért jöttem, mert a boros tanárnéni, Anna és ivókollega, Béla is ezt az egyetlen helyet mondta, mint kötelező programot Mendozában. Minden bazi minőségi technológia mellett, olyan Andok látvánnyal a háttérben, hogy az ember otthon érzi magát rögvest, főleg miután levitték a pincébe, ami számomra egy kápolna benyomása, csak borral. Ámen! És az, hogy a borok mellesleg bomba jók voltak, csak mint mellékes tényezőt említem meg:)

A tulaj amúgy egy holland, aki 20 éve vette a területet és kezdett bele a telepítéstől kezdve az épületekig. Ami amúgy kockázatos volt, mert elég sivatagos a terület. Mondjuk itt öntözéses a termelés, amiért mondjuk a franciáknál karóba húzás jár. Vagy asztali bor kategória:) 

Kérdeztem is a kalauzunkat, hogy gondolom csávónak valahonnan sok pénze volt, mert ebbe így belekezdeni a semmiből. És hát jah, jó sok pénze volt, és a bor is a holland kastélya után kapta a nevet. Én kérek elnézést:)

Mendoza - borpincék #1

Végül is autóbérlés és kortyolgatás, felváltva vezetés mellett döntöttünk és igen hosszú listát és erőltetett ütemtervet raktunk össze majdnem 5 napra. Találtam egy blogot, ahol valaki, meglehetősen hasonló agyberendezéssel már átrágta magát a tervezésen, ötletelésen ami egy mendozai kirándulást illet, úgyhogy gyakorlatilag ráhagyatkoztunk.
Érkezés napján rögtön húztunk is Maipu borrégióba.
#1 Bodegas Lopez - nagyipari termelés, mély csalódással töltött el a betontartályok látványa. Amit a borsuliban csak mint szitokszót hallottunk a szoc rendszer tokaji bortermelése esetében. Az ebéd is itt, és persze steak-et kértem, amivel folyamatosan próbálkozom, mert ugye Argentiában steaket kell enni, de sajna rosszabbnál rosszabb. Itt is totál felejthető, a médium húst kihozzák tök szárazon, átsütve. Kíváncsi lennék milyen az átsütött. Borok amúgy rendben voltak.
#2 Bodages La Rural- boraik teljesen felejthetők voltak, viszont nagyon állat múzeumot rakott össze a tulaj. A borászkodással kapcsolatos mindenféle régi használati tárgyakkal.
#3 Familia Zuccardi - Egy nagyon kedves francia lány vitt körbe minket, aki elnézést kért az angoljáért, ami egyébként totálisan rendben volt, semmiféle francia akcentussal és persze spanyolul is nagyon jól tolta. Mellesleg el is gondolkodtam, hogy tök poén lenne egy borászatban dolgozgatni kicsit és hogy a beszélt nyelveim száma eléggé belitimálja, hogy hol is vennének fel. Hacsak meg nem tanulok már végre spanyolul. Mert hát jah, a nagy hallgatás ebben a témában, igen, azt jelenti, hogy jól abbahagytam a spanyol órákat. Nagyon jóféle Viognier-eket kostólgattunk és mutatta, hogy kísérleti jelleggel betontojásokat építenek és abban készül a bor. Nem is értem. De Anna borostanárnéni szerint ez most az új trend, sőt a betontartályt is megerősítette. Grrr!
#4 A napot a helyi sztár séf, Francis Mallman éttermében, az 1884-ben fejeztük be. Bodages Escorihuela borászat is van mellette. Nagy várakozással voltunk, nagyon állatul nézett ki, volt egy külön kenyér asztal, pazar választékkal, finomak is voltak. A ház borai szintén és számomra az empanadas itt volt eddig a legfinomabb. Voltak a kerti tapasztott kemencében készült kajáik is, úgyhogy én egy kemencés nyúlsültet kértem, nah az mondjuk nem jött át, totál száraz volt, asszem valami gond van velem meg a húsokkal ;) Gyönyörű kerti lugasban üldögéltünk, amit csak a szúnyogok támadása árnyékolt be, szarrá csíptek, aztán kértem szúnyogriasztót:) 
Amúgy ami itt killer, legalábbis a csúnyán szaporodó kilóim miatt, hogy az emberek nagyon  későn vacsiznak. A mi étterem foglalásunk 9-re szólt, ami nekem már no-no, de a hely tök üres volt, jóval később kezdtek szállingózni.

2 nap kihagyás után folytattuk a túrát, most Lujan de Cujo régióba.
#5 Bodegas Luigi Bosca: Itt már minden stimmelni látszott. Normális hordó, acéltartály, kísérleteznek kínai, orosz tölgyfával elsőnek az idén, amúgy persze a szokásos francia és amcsi, de ezek állítólag kifogyóban. Itt reggel 9-kor kezdődött a túra, úgyhogy jó kis reggeli volt, főleg, hogy nagyon bejöttek a borok :)

#6 Clos de Chacras: Ide azért jöttünk mert maradt időnk, és az előző helyről őket ajánlotta a srác. 1920-as évekből vannak betontankjaik, de belül átalakítottak, lekenték valami anyaggal, ami nem hagyja, hogy a szőlőlé a betont marja. Mert ugye minőségre törekszenek! Megmutatta a régi módszert, ahol minden a mennyiség volt. A régi betontankok nagy részét egybenyitották és pincét csináltak belőle, itt tárolják az üvegeket és a hordókat. Jó ötlet volt!

#7 Bodegas Lagarde: A top élmény. Nagytudású cukifej guide. Végén le is interjúvoltam, persze sommelier, aki Kaliforniát is megjárta mar. Gyönyörű udvar, mindenhol fa bútorok, izgi belső építészeti megoldások. És egy hangulatos étterem a 100 éves szőlőlugasok mellett, fügefa árnyékában. Az étteremben egy 5 fogásos menüsor volt, borokkal. Minden pazar, extra tálalási megoldásokkal. És jóóóó volt a húúúús. Vitte a pálmát.

#8 Ruca Malen: Gyönyörű kilátás Itt látjuk először ahogy érkezik be a szőlő, kis ládákban, hogy ne törjön. Az első napi termelőknél, mindnél, ömlesztve érkeztek nagy teherautókon. Van viszont itt is betontartály, de acél is. A magas kategóriás borok jó volt, a többi nem annyira ütött, de ide abszolút érdemes enni jönni, olyan állat a kilátás az Andokra.

#9 Chandon: 1 órás késéssel, a kóstolásra odaértünk. Csak pezsgő, nem volt annyira nyerő, egy rosé volt jó. Szép hely amúgy, és a Moet&Chandon család része, szóval pénz van mögöttük, Lucia is megerősítette, hogy mindenhol jelen vannak.

Chandon után tettünk még egy hegyi túrát, és végül stopposokat is visszavittünk Mendozaba, megláttak minket a kis faluban, ahol csaptunk egy kört, ők a termál fürdőben voltak és a buszra vártak, és mellesleg együtt kirándultunk velük a hegyekbe, szóval a 3 embert beszuszakoltuk a kicsi Ford K hátuljába:)

Időjárás jelentés

Mivel mindenki kérdezi, illetve mondja h "hallom mi van felétek":)

Szóval egy kis földrajz:) 
Washington az Bostontól délre van, 8 órányi autóút, mondjuk emellett a sebesség korlát mellett ez nem mond semmit. Kb 700 km.

Szóval amit a TVben mutatnak odahaza az rendszerint Boston, vagy New York. Mi a legtöbb esetben megússzuk. 

Persze ne legyenek olyan elvárások, hogy olyan a tél mint Maridban, hiába vagyunk velük egy szélességi fokon. Azért a hegy, óceán és mindenfelől érkező áramlatok rendesen bezavarnak ebbe:)

Rendszerint nem kemény a tél, ami a havazást illeti, de bazi hidegek tudnak lenni, hogy aztán 2 nap múlva plussz 20 fok legyen.

Pl 2 hete vasárnap +16, egy hete vasárnap papíron -13, de olyan rohadt szél volt, hogy a hőérzet -22 volt. Szóval míg 2 hete kirándultunk a környéken, fedett hidakat keresve, múlt vasárnap ki sem bújtam.

Bár ugye mostanában otthon se panaszkodhattok erre az összevisszaságra.

Amúgy a hó eltakarítás kettős itt. Egyrészt bele se kezdenek, aztán meg vérprofi. 

Szóval ha elkezd esni a hó és még csomó ember az utakon, bele se fognak, mert még esik és csomó ember van az utakon...érteeeed!!! 

Szóval tegnap melóból nyomkövető, lopakodó, csúszó üzemmódban 3szor annyi idő alatt haza is értem. 
Aztán ma home office. Ilyenkor a kormányzati hivatalok és az ilyen miféle cégeink hó napot hirdetnek és kevesebb forgalom mellett mehet is a takarítás. Viszont akkor jönnek kis markoló autók, és felpakolják a havat a egy teherautóra, ami elviszi a havat valami közeli dombra, vagy ki tudja merre. Ez viszont szerintem nem semmi. 
Persze ehhez az is kell, hogy egyszer essen, aztán többet ne :) Bostonban ezzel nem mennének sokra:)

Citromos máktorta - az örök, azaz még egy redneck is megeszi

Meg akartam keresni a linket a citromos máktortához, gondoltam simán visszakeresem innen a blogról. De nem találtam...pedig állandóan emlegettem. Hmm. Szóval akkor most posztolom, hogy meglegyen.

Ez az alaplink.:

Citromos máktorta

A krémbe amúgy mindig beleteszem a teljes doboz mascarponét, 25 dekás doboznál úgysincs kisebb. És ugyanígy járok el a tejszínnel, az se maradjon meg, ha mondjuk 2decis volt. Elég időigényes, a tésztája is tényleg sül 40-50 percet, ha hagyományos a sütő, és a krémkevergetés, kihűtés, újrakevergetéssel is el lehet szórakozni.

Múlt hétvége tapasztalatából, ez a tészta mennyiség igen magas sütit eredményez, és a tészta a sok reszelt héj, mák stb miatt nem az a szellős fajta. Szóval legközelebb kevesebb tészta, és a szokásos krém mennyiség. És akkor legalább reformkonyhásabb;) Nah persze! 
Múlt hétvégén megjátszottam megint. Clau (perui kapcsolat) hívott át magához, mert a barátaival egy szülinapot ünnepeltek. Bevállaltam a tortát. Szülinapos egy román csajszi volt. Igen mix társaság volt, és egy ponton erősen közel voltam a fejbelövéshez. Román csajszi jó fej, vele sokat dumáltam és többször volt olyan megjegyzése felém, h tudom Te megértesz:) Amúgy nagy töltött káposzta rajongó...de ők sütőben csinálják...erről ti már hallottatok?

A társaság többi tagja egy fekete helyi néni, egy fehér, igazi redneck szintén helyi néni, egy másik perui lány, aki amúgy 98%-ban kínai és az Ő szintén redneck amcsi férje és egy spanyol nőci.

Nálam ott borult ki a bili, amikor az általam vitt száraz Malbec-be Sprite-ot öntöttek, mert ők se a bort, de főleg a száraz bort nem szeretik.....akkor ne igyad bazmeg! És egyfolytában azzal büszkélkedtek ki eszik/iszik gázabb kajákat, szóval ezeken a pontokon voltak a román lány "te legalább megértesz megjegyzései" :) 
Az amcsi faszi az a tipikus, nagy arcú, büszke amerikai, akinek a kajakultúrája megáll a krumpli, húsnál és erre büszke, és minden másra húzza a száját. A felesége isteni szusikat gyártott, isteni saját készítésű gyömbérrel, amit én nem tudtam abbahagyni, faszi hozzá se piszkált. Viszont amikor megérkezett a fekete néni és hozott tortilla chips-et és csinált hozzá hatalmas bádogkannás "sajt"szószból és hatalmas műanyag dobozos "paradicsom"ból mártogatóst, azt kétpofára betolta. És ebben a fehér redneck néni volt a legnagyobb barátja, aki mellesleg folyamatos megjegyzéseket tesz arra, hogy melyik külföldi mikor is hajlandó hazahúzni a saját országába:) De állítólag az már régi téma nála és nem kell komolyan venni :) A faszi csak egy dolog miatt élte túl, miután ugye Sprite-tal tolta a Malbecet és fikázott minden ételt, és sajtszószt tolt chips-szel, hogy evett a citromosból és a kék velúrcsizmámat is megdicsérte :) Mondjuk annak nem örültem, hogy a végén adott egy puszit.

Amúgy azt is érdekes volt nézni, hogy idejöttek ezek a lányok hosszú évekkel ezelőtt és mi lett velük. A nagy amerikai álom, zöldkártya stb. Mindnek persze jobb az élete anyagilag, nagy házat vettek maguknak (mondjuk a minek kategóriába betenném, de ugye csatlakozni kell a "nagy" kultúrához), van rendes jól fizető meló. De közben távol a családtól, itt nem alakult ki egyiknek sem semmi normális kapcsolat, vagy már válás van mögöttük, vagy ugye olyan faszival van együtt, aki még a kreatív főztjét sem eszi meg :) Elgondolkodtató volt.

Kultúrális

Az itteni múzeumokról már régen kialakult bennem az a kép, hogy túl nagy épület kevés mondanivalónak.

De végül is ugye mit csodálkozunk:)

A bakancslista jegyében igyekszem végigjárni az összeset. Hál isten majdnem mind ingyen van, így nem bosszankodik az ember, hogy ennyi pénzért semmit se kapott.

És végül is mindegyikben talál az ember 1-2 igazan jó dolgot. 

A Nemzeti képtár (National Portrait Gallery) Chinatown kellős közepén van, az épület nagyon szép és pöpec állapotban van, de ez mondjuk minden múzeumra igaz. Híres emberek portréi között simán megfért egy sarokban Elie Wiesel és LL Cool J. Viszont legalább megtanultam, hogy LL az Ladies Love-ot jelent, és amíg mi épp szörnyülködtünk ezen a kontraszton és a hatalmas LL Cool J festményen, addig pont odalépett 2 fekete kislány és nagy lelkesen, hogy jaj mennyire kedvelik ezt a faszit.

Kinek ki a tiszteletre méltó. Nyilván nekik semmit se mondd Elie Wiesel, és valljuk be, ti is csak megguglizva tudtátok, hogy ki is ő;) (nyugi én is csak pár hónapja vagyok ilyen okos)

Viszont nagyon állat befedett udvara van a múzeumnak, amit jó tudni, mert turistáskodás közben simán be lehet ugrani egy kávé/mosdóra.

Múlt héten meg a természetrajzi múzeumot tudtam le és az indián múzeumot. Mindkettőben volt egy-egy érdekes dolog. Természetrajziban pl a rahedli csontváz, kb minden állaté, meg 2 bazinagy dinoszaurusz. Indiánban nekem tetszik az épület belülről, kívülről inkább furi, maguk a tárgyak érdekesek, de talán nem érnek meg egy teljes múzeumot. 

Még nem tudtam eldönteni, hogy egy ekkora múzeum demagógia az amcsik részéről, miután ugyebár majdhogynem teljesen kinyírták az indiánokat, vagy jóféle gesztus, hogyha már így volt, akkor próbáljunk a maradékot megőrizni.

Ehhez hasonlóan most épp egy African-american múzeum épül. Nyilván szintén nagy lesz, miközben még mindig nem tapasztalható az a marha nagy esélyegyenlőség.

De demagógia az van ezerrel. Merthogy már nem lehet az mondani, hogy fekete, és ugye mi is rasszisták vagyunk a Negro cukor miatt. Szóval african-american, afroamerikai a helyes kifejezés. Na most erre egyszer láttam egy vicceset, amikor egy fekete faszi azt mondja, h elvileg engem úgy kell hívni hogy afroamerikai, de hát én angol vagyok...

És ami nálam mindent visz, az a legújabb vadbaromság. Az itteni focicsapat neve Redskins, azaz rézbőrűek. És valakik most kitalálták, hogy ez nem PC, úgyhogy x évtized után át kell nevezni a csapatot. Jah merthogy az indián már nem indián többé, vagy urambocsá rézbőrű, hanem native american, azaz őslakos.

Houston....I have a problem :)

Nyakunkon a költözés.  Most úgy néz ki, hogy június 17-e az utolsó nap az irodában, aztán 22-én már a houstoni irodában kell ülnie mindenkinek.

Szóval senki többet harmadszor, aki jönni akar hozzám, az max eddig teheti meg. 

Az én költözésemet a héten írták alá, és elvileg következő év elejéig szól. Ami jó hír, hogy valakit otthonról akarnak hozni utánam, szóval úgy tűnik nagy gáz nem lehetett velem :) 

Mindenki már pörög körülöttem, házat épít, házat keres, és pakolja össze a dolgait. El tudjátok képzelni micsoda mennyiség lehet felhalmozva egyeseknél az évek során. Az egyik nőtől pl azt hallottam, hogy felvett erre egy embert, aki napokon keresztül csak szelektált neki. Mert erre is van ember! :) 

Az általános közhangulat az azért nem a boldogság, van aki nem is hajlandó leköltözni, szóval felmond, de aki lejön az se mind boldog. Anyagilag jobban járnak, mert ott olcsóbb az ingatlan, szóval lejjebb megy a hitelük, de ezzel kb le is zárult a jó dolgok száma.

Az összes manager aki erre jár és beszédet tart, mind próbál nagyon lelkesítő lenni. A fő góré múlt heti beszéde szerint, Houstonban nagyon jó a kaja (húha!), sok sportesemény van (eddig aztán baromi biztató), könnyű innen máshova elutazni (végre valami jó hír, de hogy ezzel reklámozza?!), legjobbak itt az iskolák (whatever!) és olcsó (nah csak előhúzta az aduászt). Aztán hozzátette, hogy egy dolog biztos nincs viszont... szépség (beauty). Nah megérkeztünk!

Költöztető cég elvileg túl van foglalva erre az időszakra, ami csak azért izgis, mert csomóan még nem is beszéltek velük. Szóval a végén lehet, hogy nem tud mindenki elindulni, én már nyilván hangosan jelentkezem önkéntes maradónak. Minél később, annál jobb :) 

Az utazásnál azt tervezem, hogy leautózok. A nettó idő 20-21 óra, gondoltam rászánok 4 napot, és igyekszem minél több államba eljutni az út alatt, olyan államokba főleg, ahol nem sok minden van, és nem igazán menne az ember más körülmények között. Aztán majd csak kamillázok hétfőn az új irodában.