Argentina - Már megint repülök

#1Kaland
Már úgyis régen volt kalandom repcsivel, kellett egy kis izgalom az elejére.

Most volt először amúgy, hogy biztosítást kötöttem az útra. Nehezen eldönthető, hogy ilyenkor kb önbeteljesítő jóslatként el is kezdenek a rossz dolgok történni. Kézipoggyászba is 1 heti cuccot bepakoltam:) 

Este 6-kor indult volna a gépem, New York JFK-re majd onnan tovább Buenos Aires.

Erre csörög a telefonom fél 1-kor, hogy járat törölve, majd holnap este megyek Miamiba és onnan BA, mindezt egy gépi hang.

Hát elkezdtem remegni:) Két okból sem volt ez jó. Egyrészt ez azt jelentette volna, hogy egy nappal később érkezem, miközben nekünk már repjegyünk volt Mendozába aznap reggelre, és azt átfoglalni, stb, szegény Lucia ritka szabadságát is elrontani.

Másrészt másnapra masszív havazás beígérve, már meg is hirdették, hogy az iroda is le lesz zárva. Nah mondom no way, hogy nem fogják megint törölni a járatot. 

Innen kellett megoldani. 1 óra múlva vették fel a telefont, közben már láttam, hogy van egy járat 4-kor, ugyan másik reptérre NY-ban, de lesz majdnem 5 órám átérni. Jó ég érti miért foglalják át az egész utat, amikor csak az egyik szegmenst kéne! Creative thinking!

Szóval meggyőztem a nénit, hogy tegyen vissza az este 10-es NY-i járatra, tekintve hogy még kocsival is felérnék...Dáviddal közben már logisztikáztuk, hogy hogy is legyen, ha autóval kell felszáguldanom, és már örült is, hogy végre utazom és jönnek a szórakoztató sztorik:) 

Volt hely a 4 órási gépen, szóval spuri. Mondtam a kollégámnak, hogy kivettem fél napot, 13:55-kor kocsi, rekord 12 perc alatt hazaértem, wc-re rohanás - hülye falusi izgulós:), zuhany, bőrönd, taxi. 3-ra a reptéren. Sima liba. Aztán a gép 4 helyett 5kor indult.  De 7-re már a NY-i forgalommal együtt is a JFK-n voltam, aztán kellett vagy fél óra, hogy megtaláljanak a rendszerben és újra visszategyenek a gépre. Ezek után nyilván betoltam egy vodka szódát, nah meg mondjuk ettem is, aznap először:) 

Az argentin gép már időben volt, a hó sem ért még NY-ba, és mire felszálltunk már ismerkedtem is:) Egy venezuelai sráccal, aki BA-ben él és a szüleit látogatta Texasban, micsoda egybeesések:)

#2 Kaland

Eddig 3-ból 3 járat törlés. 

Ugye először DC-NY, megoldva. 

Aztán a BA-ből Mendozába tartó járat, de mire felébredtem, Lucia intézkedett és átraktak minket egy másik járatra, ami ugyan San Juan-ba ment, de ott maradtunk a gépben, beszálltak a BA-be tartó utasok, minket meg kitettek Mendozában, és a többiek mentek vissza BA-be...jaja, mindenki pislogott, főleg én, hogy ezek után még a bőröndöm is megvolt:). Úgyhogy ez plussz 1 repülés, Dávidot megkérdeztem, ez annak számít az Ő rendszerében. Idén is csúnyán megverem!:)

Aztán már jó előre kaptuk az emailt, hogy a visszafele járatunk is törölve, és majd kb éjjel van egy gép. Lucia itt is kibumlizott egy korábbi gépet.

De ezek bakfitty az Iguacu-hoz repülő napomhoz képest.

Kezdődött azzal, h kurva korán kiértem. Lu teljesen rá van parázna a forgalomra és a zsebtolvajokra, egész rám hozza a frászt. Úgyhogy mintha anyám lett volna, jó előre elküld, hogy aztán órákig malmozzak. 8-ra a reptéren voltam, miközben a gép 11:15-kor indult. Volna.

Merthogy a légitársaságom mai napot választotta a sztrájkra. Tele volt a reptér kamerával, TV-sekkel, sztem elég sok adásban ott sétálgattam a háttérben. 

Jó magyar szokás szerint előre sétáltam a sorban és adtam a szőkét, bazi nagy volt a sor és hát izééé... nem volt kedvem végigvárni. Azt mondták este 7:40-kor feltesznek egy másik légitársaság gépére, és felírták a nevem tollal egy darab papírra. Voltak kétségeim. Adtak fuvart, úgyhogy bementem a városba, addig is várost nézzek. Az irodában ott hagytam a cuccot, és végig sétáltam az iroda melletti kikötő, móló szerű sétányt. Tetszettek az egykori raktárak, rakodókból kialakított éttermek, sőt még egy teljes egyetem is. Aztán mentem ki a reptérre, hogy újra induljon a buli. Későbbi műsör megértése végett, itt szúrom be, hogy bazira le voltam már izzadva az egész napos városnézéstől, egész kis koszos voltam és a pólómon is éktelenkedett egy nagyobb tintafolt.

Természetesen semmilyen gépen nem szerepeltem és senki nem tudott semmit, még a papírról is most hallottak először. A másik légitársaság segítőkészebb volt, de nem szerepeltem náluk sem. Végül találtam egy jófej nőcit, aki igazából a reptérnek dolgozott, pár elmorzsolt könnycsepp és egy-két határozottabb mondat után fent voltam a másik légitársaság várakozó listáján. 

Azért nevetséges, ahogy az elkényeztetett szőke élet-halál kérdésnek adja elő a vízeséshez való eljutást, miközben az itteniek meg el se jutnak sokszor. Viszont a kézipoggyásznak szánt táskát elvették tőlem, és idő hiányában reagálni se volt időm. Ja-ja, lehet sejteni a végét:)

Én a gépen voltam, a táska nem.

Úgyhogy nem voltam boldog, és az egésznapi "stressz" kezelés vége hüppögés lett, igyekeztem megtenni mindent, hogy kellőképpen rosszul érezzék magukat:))

Mire az adataim felvették, az egész reptér kiürült, az utolsó géppel érkeztünk, szóval még egy taxi se volt. Leültem egy bőröndtaligára, és sírdogáltam tovább:) Aztán egy pasi a légitársaságtól kijött hozzám, hogy végez és elvisz. Nah gondoltam pont ettől óvnak jóanyáink, idegen bácsi, idegen autójába:) Nyilván beszálltam, sok alternatívám nem maradt:) Dübörgő latin zene fogadott, pont jól jött az idegeimnek:) de aztán gyorsan keresett is másik zenét, és betette Bruno Mars: You're beautiful the way you are:))) Kérdezte tetszik-e:)))) ekkor már egy kicsit röhögtem belül:) de nem nagyon, mert még mindig nagyon sajnáltam magam:)

Megbeszéltük az élet nagy dolgait, és még városnézést is tartott nekem éjjel. Szóval nagyon kedves volt, de semmi jóval nem biztatott, azt mondta nehezen szoktak meglenni a csomagok. A végén adott egy puszit, mert itt mindenki ad mindenkinek, a totális vadidegennek is. A kollégáknak is, napközben jövés menés közben, kis ölelés és egy puszi az arc jobbjára. 
Anno az argentin főnököm teljes kész volt, hogy nálunk nincs puszizkodás, én még karót is nyeltem, amikor megpróbálta:) Most is azzal kezdte, amikor meglátogattam az irodában, hogy most adhat-e, megnyugtattam, hogy már hozzászoktam, jöhet:))

Szóval a város nézés után végre szállás, ami ok, hogy hostel, de valahogy naivan nem ennyire alapra számítottam, persze szuperkedves emberek. Holland szobatársaim rögtön ki is segítettek amivel tudtak, hogy kevésbé legyek szagos:) Mindeközben Dávidot folyamatosan updateltem, hogy szétröhögje magát rajtam, aztán persze szép lassan én is abbahagytam az önsajnálatot és kezdtem röhögni az egészen. 

És meglepő módon ezzel véget is ért a repülőkaland. Visszafele sima út, le Ushuaia-ba sima. Ok onnan vissza 2-szer is egyre későbbre tették a járatot. Aztán USA-ba, kétszeri átszállás mellett is minden csatlakozás elérve, minden csomag a a helyén. Nyilván! Amikor már kit érdekel! :)