Puerto Rico

1.rész
Ismét valami, amit adok ezeknek. No nem mindent, meg ugye nem is annyira USA, de frankó kis 4 nap volt! 
Repcsi megint sima volt, bár igazából csak azért, mert volt bőven időm átszállni, így belefért az az 1 órás késés;) 
DC-ből NY-ba a legkisebb "nagy" gépemmel mentem. 2+1 szék és a fejem búbja verte a plafont, amikor besétáltam. A gép túl volt foglalva és kerestek önkénteseket, akik hajlandóak máskor utazni, a stewi folyamatosan emelte a tétet, poén kedvéért 500 dollárnál beszálltam, de nem kellettem neki;) 800 dollárig ment fel, de még így se nagyon akadt senki, aki 24-e helyett másnap utazott volna az ajándék bontásra:) Aztán egy darabig még ment a leszállítjuk az utast, helyébe pilóta ül, visszaszáll az utas, leszáll a pilóta játék. A mi pilótánk is késve landolt másik géppel, és nehezen ért át a másik terminálra, szóval kezdett egy kicsit Panama feeling lenni. És azt még nem is meséltem, hogy valaki elhagyta az útlevelét, mire a kapuhoz ért, úgyhogy természetes úton kezdett megoldódni a szelekció a túlfoglalás problémára. Node végül csak felszálltunk, és időben elértem a csatlakozást, és mentünk tovább Dáviddal. 
Jó későn értünk oda, kb a tök üres parkoló fogadott minket az autókölcsönzőnél, így Dávid elképzelése a nyitott Mustangról hamar szertefoszlott. Az összes maradék autó Hyndai Electra volt, kiválasztottuk a pirosat:) Cserébe zsír új volt, 11 mérfölddel és azzal a masszív műanyag szaggal. A legtöbb dolgon még rajta volt a csomagoló anyag:) 
Szálláson már várt minket Claudia, aki még nálunk is őrültebb volt, mivel 2 napja vette meg a repjegyet;) Clau perui eredetileg, és egyike a céges latinóknak, akivel jóban vagyok, 38 éves, vagány csaj. Szülei még vagányabbak, állandóan utaznak, több hetes európai úton voltak nemrég, de ha Clau salsa buliba viszi őket, akkor oda is elmennek és táncolnak egy jót. 
Szóval jól láthatóan már meg is van a perui kapcsolat, amikor a bakancslistán a Machu Picchu-hoz érek;) 
Volt kis szenteste eszegetés így hajnali 3 felé, ajándék osztogatás és beigli evés, Dávid szerezte a NYi magyar pékségből. 
A legviccesebb ajándékom Davidtól egy kulcscsomó volt a lakásához, ha mar úgyis annyit megyek:)) illetve küldök másokat:) (Most is épp Zsolt van ott az anyukájával :) ) Ez mindenképp egy új szintet jelent a "kapcsolatunkban";) Mondtam is neki, hogy majd ürítsen ki nekem egy fiókot lassan.

2.rész
Szállás egy resort, az az igazi, tök drága, csomó amcsi, mint a heringek, saját medence, és egy kis tengerparti beugró. Minden van benne, még Starbucks is, nem kell menni sehova, várost nézni meg főleg nem :P Este buli a lobbiban, kis salsa parti, tehetséges és kevésbé tehetséges, de annál lelkesebb táncolókkal.
Viszont mi nem pofázunk, mert 350 dollárba került a 4 éjszaka cakompakk, és ez 2 szoba, ahol az egyikben igazából 4 ember is elalhatott volna, másikban meg saját felszerelt konyha, plussz ugye 2 terasz kilátással a vízre. Hilton lánc amúgy, mondjuk ez azért nem mindenben mutatkozott meg. Node ugye számat befogom! Az egészet egy másik latino kollégának köszönhetjük, Stefanonak, aki Puerto Ricoi, és anno kérdeztem nincs-e valakije a szálloda bizniszben itt, vagy ajánljon valami jót. Ez lett belőle:) A nagybátyja tulajdonában vannak ezek az apartmanok, és így lett, de ez valami baráti alapon van, mert hivatalosan nem kérhet érte pénzt, de lássuk be, igencsak jelképes is, amit elkért. 
Alvás, lébecolás, parton pangás volt a program, meg nekem is kis melós laptopozás, hajó tologatás, merthogy ez nem szabi, épp kollégát helyettesítek, minden látszat ellenére. Amúgy jó szívás volt, mert a céges telefonok egyike sem műkődött, pedig ugye ez USA, de Verizon, a szolgáltató ezt valahogy nem respektálja, a szálloda netre meg hébe hóba csatlakozott fel a telo is meg a laptop is, szóval sűrűn káromkodtam. Végül a privát mobilom internetjét kellett megosztanom a céges telókkal, hogy letöltődjenek a levelek. 
Nehéz az élet néha, nah! 
Egy helyi javaslatára elmentünk a környék legjobbjának számító étterembe vacsizni. Nos ez is, meg a másnapi szinten helyi által javasolt étterem a futottak még kategória volt, jót enni nem igazán sikerült a 4 napban. 
Próbálkoztunk a helyi specialitásokkal, de nem jött át;) A nagy kedvenc itt a plantain, amit a szótár főzőbanánnak fordít, banánnak néz ki és alapból ehetetlen, nem mondom, hogy főzve sokat javulna a helyzet:) Mofongo az egyik típusú kaja, ami ennek a pürésített változata tálka alakúra formázva, megsütve és megtöltve bármivel, csirkétől a kagylóig. Hát szo-szo.Száraz, nem túl ízletes valami. Egyébként köretnek is adják, felszeletelt, csipsz szerű formában, szintén megközelíti sokszor a cipőtalpat:) 
Szóval a konyhájuk nem nyert nagyon. Koktélokat ittam jót, de az elég furcsa volt, hogy mindenhol műanyag pohárban szolgálták fel.

3.rész

A nap amiért az egész megérte:) Szóval Flamingo beach Culebra szigetén, ami benne van a világ top strandhelyei között. Pl Tripadvisoron a 3dik a ranglistán. 

Egy komp visz át a szigetre, elég ritkán jár, be is lőttük a reggel 9-eset, korán keltünk, hogy még legyen idő parkolni, jegyet venni, no itt nyilvánult meg a hülye turista, utána se olvas:) Egy kollegina is ide készült aznap a családjával, ő már valamikor bőven 8 előtt ott volt, és nem jutott fel;) Mire mi odaértünk ő már jelezte, úgyhogy feleslegesen nem álltunk sorba, és mentünk is utánuk egy kis reptérre, hogy akkor átjutunk repcsivel. 

És így is lett, ami azért nem volt egyértelmű, tekintve hogy Clau fél a repüléstől és kisgép az abszolút nem-nem. Reggel ki is jelentette hogy ő olyannal tuti nem;) De hogy ne rontsa el a napot, egy hős volt és bevállalta, útközben meg majd eltörte Dávid kezét, ahogy szorította:) Odafelé cukifej kapitány bácsi vitt minket egy 8 személyes gépen, visszafelé össz-vissz 4 személyes volt, bazi kicsi! A legkisebb, amivel valaha utaztam, egy Cesna amúgy, jó nagy darab, barna képű, hosszú hajú és szakállú, arab nevű pilótával. 

Mariana, az újabb helyi kollegina, akivel egyszer taliztam Fairfaxben, mert rögtön letették Baton Rouge-ba, az egyik refinerybe dolgozni. Jött is ki értünk a reptérre és vitt a beachre, ahol a családjával lógtunk. Szuper kedves emberek, adtak enni, inni. 

A part pedig beszarás! Igazi fehér homok, átlátszó tenger, pálmafák, mesés! És tudjátok mennyire nem vagyok az a srand rajongó fajta. Sétáltunk a parton, vízben rozsdásodó tank nyújtott érdekes látványt. Az amcsi hadierő használta a szigetet gyakorlatozásra, állítólag pár hete is találtak egy bombát a vízben. Totális agyrém, ezt a gyönyörűséget erre használni. Aztán a család elvitt még egy sziget körbeautózásra egy Jeepen, minden gyönyörű, odáig voltunk. 

Mokás is volt, ahogy Marina és a húga a csomagtartóban zötykölődtek, mi a hátsó ülésen sört ittunk. Ezért amcsiban minimum börtönben ülnénk. 

Kérdeztem őket, hogy akkor hogy is van ez az 51-dik állam dolog. Nyilván itt is a politikusokat és a politikát hozták fel. Van aki teljes függetlenség mellett van, van akinek jó ahogy most van, van persze aki teljes csatlakozást hirdet. Én már olyat is hallottam, hogy azért húzzák a dolgot, mert nagyon drága lenne az összes amerikai zászlót lecserélni a plussz egy csillag miatt. És ezeknél aztán mindenhol kint van a zászló. Mindenesetre itt a biznisz lehetőség, ha erre sor kerülne!:) Marina szerint ez így marad, és talán jobb is így. Az ő esete pl jó példa, az egyeteme nem megagiga fizetős, mint Amerikában, szülők vagy ők maguk nem adósodnak el egész életükre, de közben ugyanúgy levadásszák őket az amcsi cégek, és megkapják a jó melókat. 

Este csatlakoztunk a fiatalokhoz partizni. Mind kb 24 éves, mérnökként végzett helyi, akik szélrózsa minden irányába szétszóródtak Amerikában, de most itthon voltak karácsonyozni. Próbáltuk Marinát és Stefanót is meghívni italokra, hálából, de egyrészt vagy ők fizettek állandóan, vagy ha nekünk mégis sikerült, hozták is a következő kört. Clau szerint ez ilyen, ha az ő országukban vagy, akkor ők gondoskodnak rólad. Ilyen ez Peruban is...csak mondom;) 

Kicsit mi is salsaztunk, illetve imitáltuk, egy újabb kolléga, Melvin próbálkozott tanítgatni, de a forgásokba mindig belezavarodtam. Viszont a helyieket öröm volt nézni, ahogy zsigerből tolja mindegyik. Valahogy úgy képzelem itt mindenki tud táncolni;) 

4.rész 

El Yunque Rain Forest, a csalódás. Nem hallgattam Levire, aki említette, amikor babalátogatóban voltam náluk NYban, hogy az esőerdő nem nagy szám. És tényleg nem. Úgyhogy ha bármelyikőtök erre járna, hallgassatok  ránk:) 

Szóval sétáltunk egyet, a kibetonozott! útvonalon, megnéztük a híres neves vízesést, ami inkább heringparádé volt, mintsem élmény, és  rövidre is zártuk a dolgot:) 

Este megküzdöttünk a San Juani dugóval, láttam hatalmas turista hajót! Wow! Ettünk egy felejthetőt megint,és sétáltunk az óvárosban. Aztán másnap, még a repcsizés előtt megint. Ez viszont bejött nagyon! Spanyol koloniális házak, legtöbb szépen felújítva, színek kavalkádja. Itt viszont órákat lehet bolyongani, és valami izgalmas épületet, szint, graffitit felfedezni. Panama város is nagyon hasonló volt amúgy, csak az brutál lepukkant állapotban. Ide szívesen visszajönnék bolyongani még és megállni egy koktélra és betolni egy empanadast, no mert azt is ettünk sokat, és azok rendszerint nagyon jók voltak, de annak még utána kell néznem miért turnover az angol neve. 

Amúgy még az este, amikor a dugóból szabadulva parkolót találtunk a parkolós bácsi jelezte, hogy meg van jelölve a kocsi. Dávid látta hogy van egy nagy sárga kereszt a visszapillantó hátán, én persze észre se vettem;) Bácsi azt mesélte hogy ilyen tolvaj bandák így jelzik egymásnak, ha találtak olyan autót, amire pont rendelés van, úgyhogy le is takarította nekünk. Hinnye!;) Hál isten egyben visszavittük a kocsit, igaz volt rohanás a reptérre, as usual:) Gép is késett, most Dávid jött velem vissza DCbe, hogy majd itt szálljon át, de már erősen gyúrt a lemaradásra és kuponra cserébe. Úgyhogy amíg én kimásztam, kocsit felszedtem a parkolóból, addig Ő kicigánykodott egy önkéntes lemaradást, 400 dollár kupont és másnap reggeli gépet. Úgyhogy megszállt nálam egy éjszakára. A kis fineszes!